A befagyott ablak

Szokványos történet, sajnos

Állt negyedmagával a buszmegállóban, a helyi járatra várva. Egyszer csak, közvetlen maga mellett hatalmas csattanás, éles fájdalom a bal combjában és a tarkóján, minden elsötétült.
Szépen peregtek a filmkockák, gyorsított vetítésben. Saját életét kívülállóként látta. Lánykorát, amikor szerelmes volt, a vőlegényét, magát, amikor az oltár előtt állt hófehér menyasszonyi ruhában. Az első gyermekét, amikor megszületett, a fájdalmat, amikor kiderült a gyermekbénulása. A küzdelmeket, az orvosokkal és a betegséggel. Örömét a részleges gyógyulásban. Boldogságát, amikor a kisfia is megszületett. Ijedtségét, amikor az első kislánya születése után tizenhárom évre újra állapotos lett. A szülés kínjait, és a mérhetetlen örömet, ahogy a karjába vehette második kislányát. A keserves, küzdelmekkel teli életét. Látta, hosszú házasságát, viharos és napsütéses időszakokat, de megélte unokái megszületését is.
Újra élte a fájdalmat, mikor elveszítette a fiát. Látta férje szenvedését és menekülését, halállal való viaskodását és újra ott állt a temetésén.
Megbékélt a sors akaratával, és tovább élt egyedül. De csak fizikailag. Lelkileg sosem volt egyedül, mindig számíthatott lányaira. Őreá a lányok és az unokák úgyszintén. Ha beteg volt valamelyik családtag, már rohant, de őérte is aggódott mind. Nem panaszkodhatott, büszke volt a családjára. Hetven éves korára legalább tíz évet letagadhatott volna.
Fiatalosan mozgékony volt, most is Budapestre akart utazni. Ezért állt a buszmegállóban, a vasútállomásra ment volna.
Vijjogó hangra eszmélt, többen körülállták. Kisebbik lánya szólongatta:
– Anya, anya! Ébredj, mi fáj? Mindjárt itt a segítség! Gyorsan jöjjenek már! –
Nem tudott megszólalni a fájdalomtól, szédült, hányingere volt. Alig tudták kiszabadítani a buszmegálló romjai alól.
- Jaj! Azt hittem, hogy meghaltam!-
Ez volt az első szava, miután feleszmélt. Lánya sírva fakadt a stressztől, de az örömtől is, hogy él. Nagyon félt, még nem tudni, milyen sérülései vannak. A kiérkező rendőr gyorsan intézkedett, Félretolták a mozgásképtelen autót, helyet biztosítva az érkező mentőnek. A rendőrnő a saját kabátjával takarta be az ijedtségtől és fájdalmaktól reszkető asszonyt. Most ő reszketett tovább a hidegben. Mialatt beemelték a nénit a mentőautóba, meghallgatta a sérült mellett álló férfit, (ő volt segítségére, értesítette a lányát és a rendőrséget, mentőket). Csoda, hogy él, mondogatták. Legalább nyolcvannal jött bele a buszmegállóba az autó.
A mentőorvos rögzítette a nyakát, sínbe tette a lábát. A súlyos agyrázkódás tünetei azonnal jelentkeztek.
A mentővel egy időben érkezett rohanva a néni lányunokája is. Elhűlve hallgatta, hogy a szeretett nagyiját a buszmegállóban elgázolták! Nagynénje (keresztanyja) próbálta csitítgatni, nehogy bántalmazza a vétkes sofőrt. Azért odalépett hozzá, bemutatkozott, és megkérdezte tőle, hogyan lehet egy érett nő ilyen felelőtlen? A nő bocsánatot kért a nagyitól is és tőle is.
– Az autó javítható, pótolható, de a nagymamám élete, egészsége nem! Minek sietett ennyire? -
- Én nem siettem. Be volt fagyva az ablak!-
- Ön is tudja és én is, hogy nem negyvennel ment! Hogyan lehet elindulni befagyott ablakkal? –
Legszívesebben felpofozta volna, de nem tette, úrinőként viselkedett. Úgy is megkapja a magáét az élettől.
Nagymamáját a mentőben gyorsan megpuszilta. Elindultak vele a kórház felé szirénázva. Idősebb lánya is hamarosan beérkezett a kórházba, és aggódva várták a vizsgálatok eredményeit. Nagy fájdalmai voltak a mamának. Megvizsgálta az ideggyógyász, de szerencsére csak rándulás, nem tört el a nyakcsigolyája. A bal lábát nagyon fájlalta, de nem tört el, viszont a jobbat be kellett gipszelni bokától, combig. Szegény feje nagyon fájt, súlyos agyrázkódást szenvedett. Kapott nyakmerevítőt, és megfigyelésre befektették a kórterembe. Néhány nap után otthonába vihették a lányai, most lábadozik. Segítenek úgy, ahogy eddig ő is segített, ha bajuk volt.
A vétkes pedig majd felel a rendőrségi vizsgálat után a felelőtlenségéért.

2008. december 27.
Isaszeg