A csodafalu

verses mese

Volt egy falu határszélen,

nem is szélen, a mezsgyében.

Nem tartozott sehová,

nem magyar volt, se román.

Ha keresnéd se találod,

hallgasd meg, majd megcsodálod.

A dombtetőn, a fák között

virágok közt rejtőzködött.

Néhány házban szorgos népek,

úgy dolgoztak, mint a méhek.

Kecskét, disznót legeltetnek,

kihajtják a teheneket.

Megunta a ház a helyet,

vitte magával a kertet.

Láttál e már olyan ágat,

ami elbír egy-egy házat?

Jó lesz ott a fa tetején

lent meg legeljen a tehén.

Minek ott a földön állni,

a kecskének ki-be, járni?

Innen látni hegyet, erdőt,

ott a völgyben a legelőt.

Madarak is itt fészkelnek,

jó hely ez itt a népeknek!

Hanem az’tán a falunép

megunta a fatetejét.

Háznak, kertnek lent a helye

az embernek pedig benne.

Lábunk alatt ne legyen ág!

Rakjon fészket ott a madár!

Jobb nekünk a földön járni,

a háznak is ott kell állni!

Látni innen erdőt s hegyet,

legelőn a teheneket.

Csodafalu minden háza

földön áll már valahára!

Van egy falu határszélen,

nem is szélen, a mezsgyében.

Néhány házban szorgos népek,

úgy dolgoznak, mint a méhek.

Ha keresnéd, megtalálod.

Ha meglátod, megcsodálod.

2015. november 6.