Az aggastyán

Ezüstösen csillan haja szőkesége,
sápadt mosolyával néz rá tükörképe.
Szeme csillogását idő fakította,
lépte szilajságát, mára lassította.

Egyre élénkebbek régi emlékei,
feltárulnak sorban múltja szépségei.
Unokái csendben, körülötte ülnek,
mindenegyes szóra feszülten figyelnek.

Megszűnik a jelen, nem számít a holnap,
barna és kék szemek fényesen ragyognak.
Megvénült arcára áhítattal néznek,
mese a gyermeknek, és élet a vénnek.