Eltéve(lye)dtem

Utam során egyszer
egy erdőbe értem.
Madárdalra vágytam,
míg a fák közt jártam.
Édes szedret szedtem,
az’tán eltévedtem!

Nem tudom, hol jártam,
azt sem, hogy mit vártam;
nem szólt már madárdal,
néma a domboldal.
Távoli harang kong,
az erdőben csend honolt.

Az éj leple rám borult,
a szívem elszorult.
Félelem marcangolt,
a sötét átkarolt,
ölében megbújtam,
kicsit elaludtam.

Lassan hajnalodott,
a Nap felpiroslott.
Szikrázó harmatcsepp
mindig emlékeztet:
Utam során egyszer,
nagyon eltévedtem.

2007. november 20.
Isaszeg