Kettétört élet

Gyerekkori barátnőm Gabi, már régen elköltözött a szomszédunkból, férjhez ment és gyerekei születtek. A családjával élt együtt valahol. Szülei elváltak közvetlenül a tizennyolcadik születésnapja után. Miután a férje magával vitte Gabit, vagy tizenöt évig egyedül lakott a házban egyre öregedő édesanyja. Kénytelenek voltak Irénke nénit magukhoz venni, mert egyre többet betegeskedett, és nagyon aggódtak miatta, hogy egyedül van. Csak az anyukámra számíthatott, ha szüksége volt valamire. Egyébként minden héten látogatták, de ez is kevésnek bizonyult. Eltelt néhány év, és eladták a házat is. Először egy fiatal, egyedülálló lány lakott benne, de nem tudott megszokni, ezért ő is tovább adta.
Egy nagyon fiatal pár vásárolta meg a kis házat, és azonnal be is költöztek. Édesanyám el volt ragadtatva tőlük. Átmentek hozzá egy doboz csokoládéval bemutatkozni, és egy kicsit ismerkedni. Nagyon kedvesek és elragadóak voltak. Elmesélték, hogy két éve házasodtak össze, hogy még csak huszonöt évesek, dolgoznak mindketten, a szüleik sokat segítenek nekik. El is kezdték a felújítást, fürdőszoba, festés, ablak csere. Ez egy régi, talán száz éves parasztház, de mindig karbantartották a barátnőm szülei. Persze ennek ellenére ráfért egy átalakítás. A kertet is rendezték, bár azt Gabi barátnőm és a családja gyönyörűen parkosította és gondozta, annak ellenére, hogy csak nyaralónak használták már az utóbbi években.
Elmúlt a tél, és Andrea (az új lakó) tele volt tervekkel, amiből már sok mindent megvalósítottak, de maradt még bőven. Igaz, hogy a ház alakult, de minden pénzük ráment. Nem voltak bútoraik, csak a legszükségesebbek. A ruháik dobozokban, a használati tárgyaik úgy szintén. Nem okozott nekik gondot, mert annál sokkal boldogabbak voltak. Végre egyedül a saját kis fészkükben. Bútorok, szekrények.... majd kialakul. Egyelőre úgy sem tudnák hova tenni, csak útban lenne. Boldogságuk leírhatatlan volt. Szerelmük a legmagasabb fokon lángolt. Andrea gyönyörű, combig érő hajával, manöken alkatával megőrjítette a férjét. De ez az őrület kölcsönös volt. Gyerekeket akartak azonnal, ahogy elkészül a ház. Úgy tervezték, hogy ősz táján abba hagyják a védekezést, és rábízzák magukat a természetre. Következő nyáron már gyereksírást akart hallani a férje. Mindent elkövettek, dolgoztak amennyit csak bírtak, a férfi minden munkát elvállalt, hogy mielőbb véghez vihessék a terveiket, de egymásra mindig jutott idő.
A tavasz beköszöntött, de megváltozott minden. Nekik nem virágzott a természet, hanem gyászruhát öltött. A sorsuk egy pillanat alatt megpecsételődött.
Először Andrea szenvedett balesetet. Munkába menet egyik reggel, egy szabálytalanul előző autó miatt az árokban kötött ki. Szerencsére megúszta kisebb sérüléssel, néhány nap múlva kiengedték a kórházból, de a kis Suzuki nagyon csúnyán összetört.
Húsvét előtti napon viszont a férje motorjával esett nagyot, máig tisztázatlan okokból. Azonnal beszállították mentő helikopterrel a kórházba, nagyon súlyos sérülésekkel. Számtalan műtét után sem tudtak rajta segíteni, egy életre tolókocsiba került. Deréktól lefelé teljesen lebénult. Az édesanyja, amikor megtudta, elájult és a mentőknek kellett kijönni, mert nem tért magához. Az édesapja csak nézte, és csorogtak a könnyei. Andrea se élő, se holt nem volt hónapokig. Azt sem tudta, hogy mit csináljon. Majd megőrült, hogy elveszíti a férjét, az után pedig attól, hogy milyen élet vár rájuk. Azt tudta, hogy nem hagyja el. Még akkor sem, ha ő azt akarja majd, mert ebben biztos volt, hogy úgy lesz. De semmi mást nem akart, csak azt, hogy mellette lehessen, foghassa a kezét, mindenben segítse őt. De senki nem tudta, hogyan fog reagálni, hogyan éli meg ezt a hatalmas változást az életükben.
Eleinte, amikor egy-egy műtét után magához tért, örült, hogy Andreát maga mellett látja. Azután egyre gyakrabban homályosult el a szeme. Volt ideje gondolkodni, amíg lábadozott, hiszen felkelni nem tudott még. Az orvos bíztatta, legyen csak türelmes, minden jobb lesz idővel. Igen, az idő! Bárcsak vissza lehetne forgatni! Biztosan elkerülné azt a baleseti helyzetet! Az éjszaka még csak elviselhető, de felébredni szörnyű volt, ráébredni a valóságra.
Hónapok teltek el így. Andrea éjjel nappal mellette volt, még aludni sem ment haza. Aggódtak érte is a szülők. Amikor már nem tudtak többet tenni az orvosok, rehabilitációra küldték, szanatóriumba. Pszichológusok kezelték, hogy beilleszkedhessen a hétköznapi életbe, ha haza mehet. Erősítették gyógytornával a felső testét, hogy ne szoruljon mindig mások segítségére. Nagyon sok mindent megtanult egyedül is csinálni. Megerősödött a lelke is. Akart már élni. Nem volt benne biztos, hogy a feleségét is akarja. Olyan fiatal még... . Nem kellene, hogy feláldozza magát! Minden tervük füstbe ment! Egy ilyen gyönyörű teremtés szerelemre és szexre vágyik, gyerekeket akar szülni! Élni akar és boldognak lenni! Ő már nem tudja teljesíteni az oltár előtt tett esküjét. Miféle élet vár rá, ha mellette marad! Ilyen és hasonló gondolatok kínozták, olyannyira, hogy estére belázasodott és félre beszélt. Andrea csak nézte, és hullottak a könnyei. Hallotta és látta a férje vívódását. Tudatosult benne, hogy nem akar a terhére lenni, előbb, vagy utóbb el fogja küldeni maga mellől. Kért a pszichológustól egy időpontot, mert nem tudta kezelni a lelki dolgokat. Eddig neki eszébe sem jutott, hogy a férfi ilyen elhatározásra juthat. Zokogott, amikor a lélekbúvár elmondta, hogy természetes folyamat, ami lezajlik most benne. Ha nem akar vele maradni, akkor most el fogadja és elviseli. Később nehezebb. Számítani kell arra is, hogy a kiszolgáltatott emberek egy idő után önzővé és durvává válhatnak azokkal akik a legjobban szereti őket. Nem ítéli el senki, ha a férfi kívánsága szerint dönt, és elválik tőle.
–Csak Isten! Aki előtt megesküdtünk, hogy amit ő összekötött, azt ember szét nem választja!- Mondta fel háborodva. Elnézést kért a felindultságáért, de nem szándékozik elhagyni a férjét. Kitart mellette.
- Azért ne higgye doktor, hogy nem segített, nagyon megerősített a hitemben. Sokkal jobban szeretem a férjemet annál, hogy elhiggyem neki, hogy azt szeretné, hogy elhagyjam. Mire hazajöhet, a házat igénye szerint alakítom át. Nem fog rám szorulni, én dolgozni fogok járni. Csak a kezdet lesz nehéz. Az utána következő dolgokat majd alakítjuk.-
Ezután a beszélgetés után bement a férjéhez a szanatóriumba.

Tél volt újra, és esett a hó. Már egyedül is fel tudott öltözni, ami nagy haladás volt. Felesége kitolta a kertbe és mosolyogva mesélte neki, hogy a barátaik összefogtak, és tiszta erőből igyekeznek a házukat átalakítani. Már kész a fürdőszoba, amit egyedül tud majd használni, mert befér a tolókocsi, az ajtók szélesebbre lettek cserélve mindenhol, a kapcsolókat alacsonyabbra tették, minden megváltozik, hogy élni tudjon a lakásban és azon kívül is. Lelkesedett, és boldognak mutatta magát. Pedig rettentően félt. Tudta, hogy nem lesz könnyű, ezért elfogadta a férfi anyjának az ajánlatát, hogy rövid időre költözzenek hozzájuk. Legalább egy kicsit segíthet. Karácsonyra kiadták véglegesen a szanatóriumból, és a szülői házba mentek, amíg a tavasz el nem jön. Itthon nehezebb volt a férfinek. Szégyellte, hogy nem teljesen önálló. Még mindig sok mindenben segítségre szorult. A felesége napközben dolgozott, hétvégeken pedig a házuk dolgait intézte. Festéket, tapétát, faanyagot, parkettát vásárolt, és konzultált olyan emberekkel, akik hasonló helyzetbe kerültek, de már tapasztaltabbak volta a hétköznapi élet terén. Mindent jól akart csinálni. Csak élni akart! Méghozzá a férjével. Most aztán kiderült, hogy kik az igazi barátok! Önzetlen segítségből nem volt hiány. Hálás is volt nekik. Próbált megszerezni minden használati tárgyat olcsón, bútort, szekrényeket.

Hétvégén szeretnének beköltözni, remélem tudnak majd boldogok lenni a sok megpróbáltatás után.

2008. január 25.