Közel volt az Őrangyal

Azt hiszem, azt a bizonyos „hangtalan kiáltás”-t én is átéltem már.
Kislányként, oly sok éven át, de voltak évtizedek is (azok a gyönyörű nyarak) a szüleimmel és a testvéreimmel a Balatonnál nyaraltunk.
A későbbi férjemmel is ott ismerkedtem meg. Miután összeházasodtunk, minden évben ugyanoda jártunk vissza, már a saját gyermekeinkkel. A csodás élmények mellett, egy nagyon emlékezetes rossz is volt. Az akkor megélt félelmet egy életen át sem fogom elfelejteni.
Kicsi lányom két és féléves, már majdnem három. Eleven kis teremtés, de nagyon édes. Nem volt könnyű nevelgetni. Sokszor próbára tette a türelmemet. Mindig a vízben akart lenni, de félt is még tőle, ezért a gumimatracot lovagolta. Nagyon féltettem, hogy bele esik a vízbe, ezért szigorúan rászóltam, hogy hasaljon a matracra, és ne üljön. Persze, hogy nem fogadott szót, ezért átfogtam a derekát. Két lába belógott a Balatonba jobb és bal oldalon. Nem volt mély a víz, de nagyon piszkos, zavaros, húsz centi mélységbe sem lehetett lelátni. A kicsi addig izgett- mozgott, amíg fejjel előre belebukott a zavaros vízbe. Aggodalmam beigazolódott. A jobboldalon álltam és ő balra borult be. Hiába fogtam, vizes volt a kis teste és kicsúszott a kezemből. Azonnal eltűnt, nem lehetett látni, hogy hol van! Lebuktam a víz alá, de semmit sem láttam, csak meresztgettem a szemem. Próbáltam a kezemmel kitapogatni a helyzetét, de nem értem el.
–Ne tedd ezt velem kicsim! - Szólítottam hangtalanul kétségbe esve. Nem lehet leírni azt az érzést! A torkom elszorult, a szívem vadul kalapált, majd kiszakadt a dobhártyám a lüktetéstől. Hatalmába kerített már a végső kétségbeesés , amikor megérintettem egy kis kapálódzó kezet! Azonnal megmarkoltam és kihúztam a vízből. Legalább három méterre sodródott onnan, ahol beesett a matracról. Csoda, hogy megtaláltam. Úgy éreztem, hogy meglegyintett a halál szele, de vigyázott ránk valaki. Teljes volt a megkönnyebbülés. Prüszkölve köpködte a lenyelt vizet és nagyokat pislogott az ijedtségtől. Kis karjait a nyakam köré fonta és levegő után kapkodva kérdezte:
- Megijedtél anya?- Látszott a kis szemében a rémület, de a bűnbánat is. Tudta jól, hogy ha nem fogad szót, akkor nincs az a felnőtt, aki megóvja a kisgyermekét.
De hála az őrangyalunknak, ott volt a közelben, és vigyázott az életünkre. Ha egy anya, elveszíti a gyermekét, akkor az ő lelke is meghal. Az enyém bizonyosan meghalt volna.

2008. január 21.
Isaszeg