Olyan sokszor jól éreztük már magunkat a szabad ég alatt, hogy újra sátorozni indultunk, a már összeszokott barátainkkal. Nagy izgalommal készülődtünk, összegyűjtöttük már a tapasztalatokat. Tudtuk, hogy mire van szükség. Milyen edényeket és alapanyagokat kell vinnünk magunkkal ahhoz, hogy főzni tudjunk a szabad tűzön.
Szépen teltek az első napok, de közöltük a fiúkkal, hogy nem abból áll a pihenésünk, hogy őket kiszolgáljuk. Minden nap más főz. Nem lehet olyan rosszat készíteni, hogy ne együk meg. Hát kiderült, hogy dehogyisnem lehet!
A két férfi parázson sült csirkét szándékozott készíteni. Majd ők megmutatják a csajoknak! Bementek ketten, egy kismotorral a szomszédos faluba csirkét venni. Azután jó nagy tüzet raktak, hogy legyen bőven parázs. A csirkét becsomagolták alufóliába, és belehelyezték a parázsba. Már nagyon éhesek voltunk, csorgott a nyálunk, ahogy éreztük a sülő csirke illatát. Persze mérgelődtem, hogy csak egyet vettek, mert szerintem kettőt kellett volna.
Lementek a partra horgászni a férfiak, amíg sült az ebéd. Nehogy hozzá nyúljunk, majd ők figyelik, ma ők készítik az ebédet! Barátnőm többször is figyelmeztette őket, hogy nézzenek rá, mert mintha égne. Néhány krumplit beledobtam a parázsba, rosszat sejtve. Sok noszogatásra végre feljöttek a partról a férfiak, biztosan éhesek voltak már. Lassan lehet enni, hát előkészültünk, paradicsom, paprika, kenyér és terítékek a faasztalon. A parazsat félretolták, kivették a finomra sült krumplikat, és a becsomagolt csirkét. Gyanús volt, mert nem bontották ki, csak pusmogtak ijedten. Közelebb mentem és látom, hogy az alufólia alsó, parázs felőli része elégett teljesen. De a csirke is szénné égett, még a csontja is! A felső részéből maradt néhány falat, ami ehető lett volna, de azt meg bele ejtették a parázsba.
A szénné égett csirke megmaradt, nem ettük meg, hiába készült. Mivel a fiúk mást nem vásároltak, zsíros kenyeret ebédeltünk azon a napon. Így is el lehet intézni, hogy ne kelljen ebédet készíteni, hecceltük a két férfit.
2008. augusztus 27.