Hónapról-hónapra

Álmos reggeleken, hószagú a szél,
mikor kisüt a Nap, csillámlik a dér.
Rövid nappal után, hosszú még az éj,
kopogó léptekkel, nem siet a tél.

Hangos roppanással, rian a tó jege,
mélyen alszik még a fűzfa, s jegenye.
Egy-egy hóvihar rázúdul a tájra,
csípős hideget hoz még éjszakára.

Fehér kisharangok hó alól kibújva
hirdetik örömmel, hogy itt van újra:
lendül az idő, tavasz újjáéled,
kivirulva ismét, a szép természet.

Madárénektől hangos a levegő,
megérkezik a sok kis csivitelő.
Arany sugarakkal az éltető Nap
simogat, ébresztget, rügyeket fakaszt.

A legszebb virágok májusban nyílnak,
legforróbb szerelmek is ekkor gyúlnak.
Mosolyog a kék ég, virul a világ,
szerelemtől forró, tavasz éjszakák.

Akácvirágot ringató, langyos szél,
nyáresti sétára kísérő holdfény
ezüst nyilaival elűzött árnyak,
csak Ámor volt az: - Valahol várnak!

Tóban fürdik a reggeli napsugár,
mosolyog a búzát érlelő határ.
Fülledt az éjszaka, a nappal forró,
hűsítő esőt vár a szikkadt kaszáló.

Már elcseni az éj a nappal perceit,
egyre több az óra estétől, reggelig.
Egyre több a csillag, mi lehull a földre
így huny ki a fényük, csendben mindörökre.

Még vidám színekben pompázik a nyár,
lágyan simogat a pajkos napsugár.
Őszirózsák nyílnak az udvaromon,
fecskék gyülekeznek a villanydróton.

Már kergeti a szél a falevelet,
hajnalban látni a leheletet,
húznak a vadlibák a ködfelhő felett,
innen már minden út dél felé vezet.

Az ég vándorai mind útra keltek,
a fák levelei mind leperegtek,
lehűlt a levegő, szitál az eső
avar alatt alszik az őszi erdő.

Becsukott ablakon kopogtat a tél,
havas domboldalon nyargalász’ a szél,
hófelhőket kerget, most övé a tér.
Kezdődik egy Új év, a régi véget ér.

2009. szeptember 02.