Az egér

Az újonnan épült családi-házba nyár végén költözött be a fiatal házaspár. Ria a feleség, szépen berendezkedett. Mindent elpakolt a szekrényekben, a fürdőszoba, és a konyha is tökéletes lett. A hálóba új ágyat vettek, két kis éjjeliszekrény, egy televízió. Más nem is kellett.
Egyik este, TV. nézés közben, furcsa neszre lettek figyelmesek. Fecó a férj, aki már majdnem aludt, csak egy bajszos gombolyagot látott végigfutni a fal mentén. Mikor felkelt az ágyból, akkor látta meg, hogy van ám neki farkincája is. Csendben, lábujjhegyen követte. Nem hitt a szemének! Hogy kerülhetett az emeleti hálószobába ez a szürke kisegér? Ria kiszaladt a seprűért, és azzal próbálták kitessékelni, a nyitott teraszajtón. Jobbra-balra futkározott a rémült cincogó, de nem találta a kiutat. Végül Fecó becsapta a teraszajtót, mert látta, hogy kiszaladt az egérke.
Megnyugodva pihentek le az ágyukba, de az ijedt, kis rágcsáló járt még sokáig az eszükben.
Beköszöntött a kemény tél. Nagyon hirtelen jöttek a fagyok, a teraszt sokáig nem használták. Szellőztetésre az ablakot nyitották ki rövid időre. Tavasszal, az első nagytakarításnál lepődtek meg igazán: Mikor Fecó becsapta a teraszajtót, közészorult a kisegér. Ott pusztult el szegényke. Egészen laposra száradt tavaszig.
Barátaik élcelődtek velük, mivel a házépítés minden anyagi erejüket felemésztette:
- Nálatok még az egér is éhen pusztul!
Persze sajnálták szegény kisegeret, elpusztítani nem akarták.


2009. november 09.